„Sokkal többen gondolják azt magukról, hogy értik az evolúció elméletét, mint amennyien valóban értik is azt.”
Jacques Monod, biológus     

Köszöntés és tájékoztató




Tisztelettel köszöntjük a teremtés vagy evolúció honlapon!

 

Az emberi élet legnagyobb kérdésével foglalkozunk azzal, hogy Ki vagy mi teremtette a Világegyetemet és benne az emberiséget.

Ha a Teremtő Isten, akkor semmi sem véletlen, és nem élhetünk úgy, ahogyan akarunk,

ha a nehézségi erő (Hawking), akkor az ember egy az állatok közül, a „harmadik csimpánz” (Diamond) és úgy élhetünk, ahogy akarunk, ahogyan az nekünk tetszik. Ebben a modellben nincs bűn, jó-rossz, ítélet, csak az számít, hogy az egyén mit gondol/érez jónak.

 

A világmindenség és az emberi lét eredete meghatározza magát az emberi lét értelmét vagy értelmetlenségét, valamint az emberiség – benne minden egyén – életminőségét.

 

Kimondva vagy kimondatlanul a teremtésmodell vagy evolúciómodell kérdés lényege:

 

a tudomány megöli és eltemeti Istent vagy felfedezi és megdicsőíti?

 

Vannak, akik azt hangoztatják a tudomány megölte és eltemette Istent, mert minden a természeti folyamatok műve, ezért még a Teremtő gondolata is fölösleges.

 

Mások azt állítják, hogy a teremtésnek nincs tudományos alternatívája, még elméleti szinten sem.

 

Mindkét tábor ugyanabból az adatokból és tényekből indul ki, de más eredményre jut.

 

Vizsgáljuk meg a tényeket, és előítélet-mentesen, döntsük el ezt a rendkívül izgalmas kérdést, hogy a tudomány megöli vagy megdicsőíti Istent?

 

 

Tájékoztató a honlapról

 

A honlapon sok téma található, ezért választottuk ezt a

- fejléc,

- menüsor,

- bal oldal,

- jobb oldal,

- lábléc,

- alsósor felosztást.

A fejléc kivételével minden szövegre rá lehet kattintani, meg lehet tekinteni a tartalmát.

 

A honlap mélysége 2 illetve 3 szint.

2 szint esetén a főoldalról egy szintet lépve egyből olvashatjuk a szöveget.

3 szint esetén a főoldalról az adott téma „tartalomjegyzéke” jelenik meg. A kiválasztatott szövegre (videóra, cikkre) kattintva olvashatjuk el, vagy nézhetjük meg a kiválasztott anyagot.

 

Rendszeresen fordul elő, hogy elhagyjuk a honlapot egy cikk vagy másik honlapra való ugrás érdekében.

 

 

Visszalépési lehetőségek:

- logóra kattintás – egyből visszalépünk a főoldalra,

- visszalépés nyíl – az előző oldalra / szintre való visszalépés.

 

A hozzászólások és feltöltések csak moderálása után jelennek meg.

Kérjük, tartózkodjanak az emberi méltóságot sértő szavak, kifejezések használatától. A kitiltás szabályairól és egyéb szabályzókról részletesen a működési feltételekben lehet olvasni.

 

 

 

A honlap célja

 

- Korrekt tájékoztatás a teremtés- és az evolúciómodellről.

- Az agyonhallgatott tények ismertetése.

- Az előítélet-mentes gondolkodás segítése.

- Vizsgálódásra ösztönzés.

- A tudásvágy minél szélesebb körű kielégítése.

- Ismeretanyag bővítés.

- A dolgok többoldalú bemutatása.

- Közérthető levelezés bonyolult dolgokról.

- Ingyenes le- és feltöltési lehetőségek biztosítása.

 

Jó olvasást kívánunk Önöknek.

 

Tisztelettel:

 

a szerkesztőbizottság

 

 

 

Köszönetnyilvánítás:

 

A honlapon található idézeteket, cikkeket, videókat, stb. más személy, vagy szervezet készítette. Hálásak vagyunk, hogy megengedték, hogy a honlapon ezeket közöljük.

 

Külön szeretném megköszönni:

- Vohmann Péter úrnak, az Evangéliumi Kiadó 1066, Budapest, Ó utca 16. vezetőjének,

- Werner Gitt direktor és professzor úrnak,

- Szük Bendegúz és Kálnám Ernő uraknak, a Vissza a valóságba munkacsoport vezetőinek,

- Vájsz Balázs úrnak,

hogy megengedték anyagikat a forrás megjelölések feltüntetése melletti felhasználását.

 

A honlapon található információkról

 

Jelenleg még nem sikerült a honlapon található minden írás, videó, stb. szerzőjével illetve jogtulajdonosával egyeztetnünk, de folyamatosan keressük a kapcsolatot a szerzőkkel, jogtulajdonosokkal a szorosabb együttműködés reményében.

 

A könyvekből, cikkekből, stb. átvett idézetek és szemelvények a tájékoztatást minőségét emelik. Mivel forrás megjelenítést használok, ezzel népszerűsítem az adott művet, ami a szerző, jogtulajdonos érdeke. Amennyiben véletlenül lemaradna a forrás megjelölés kérem részemre jelezni a

teremtesvagyvk@gmail.com e-mail címen.

 

Sok esetben azért töltöttük le a videókat, ppt, pdf, stb. mert a tárhelyek tartalma gyakran változnak, és nem szeretnénk, ha ezek az értékes anyagok e miatt elérhetetlenné válnának.

Amennyiben bármelyik jogtulajdonos ezzel nem ért egyet, vagy szeretne a népszerűsítő tevékenységünkért fizetni kérem, jelezze részünkre a fenti mail címen.